Milyen egy modern étkező?

Otthonunkat úgy célszerű berendeznünk, hogy ízléses és otthonos legyen, hiszen így fogjuk komfortosan érezni magunkat benne. A modern lakberendezési stílust leginkább a letisztultság jellemzi, éppen ezért érdemes kerülni a túlzsúfoltságot. A bútoroknak színében és stílusában is passzolniuk kell egymáshoz, fontos, hogy ne keverjünk egyszerre túl sok árnyalatot. Mindegyik helyiség meghatározó valamilyen szempontból, de kiemelt szerepe van az étkezőnek, mivel napjában többször is itt ülünk le enni a családtagjainkkal, de a vendégeinket is sokszor itt fogadjuk, tehát meghatározó a helyiség összképe.

modern étkező bútor

Az étkező központi eleme az ebédlő asztal és a hozzá tartozó szék szett. A legideálisabb választásnak azok az étkezőasztalok bizonyulnak, amelyek kihúzhatóak, így a 4 fős bútordarabot pillanatok alatt megnövelhetjük, ezáltal akár 8-10 fő is elfér körülötte. Ebédlőasztalból napjainkban közkedveltek az ovális formájúak, ezek nagyban feldobják a helyiségeket. Kisebb étkezőkbe az ovális helyett beszerezhetünk kerek ebédlőasztalt is.

Előfordulhat, hogy az étkező egy térben van a konyhával, ilyenkor rengeteg helyet spórolhatunk egy magasított bárasztallal és a hozzá tartozó bárszékekkel, ráadásul ez nem csak praktikusság szempontjából kiváló, hanem megjelenésében is rendkívül modern hatást kelt.

Ha félig fedett, vagy teljesen szabadon van az étkező, válasszunk esztétikus burkolatot. A WPC teraszburkolat, vagy a kő burkolat is nagyon esztétikus és tartós tud lenni.

Az eklektikusabb stílus elérése érdekében bátran kombinálhatjuk az anyagában vagy színében eltérő székeket, sőt, étkező bútor ma már kapható kifejezetten ilyen kombinációban is. Szélesség tekintetében is beszerezhetünk különböző darabokat, amelyek által játszhatunk a rendelkezésre álló térrel. Essen bármelyikre is a választásunk, a legfontosabb, hogy az adott bútordarab a saját ízlésünknek megfeleljen.

A modern étkezőkben figyeljünk a falakra, világításra is! Sokan rakatnak fel egyedi tapétát az étkezőbe, a különböző terek elválasztásához kiváló vásztás lehet, ráadásul a tapéták többféle anyagból készülhetnek. A világításnál mindenképp fókuszáljunk az étkezőasztalra.


Ajánlatkérés

Melyek a leggyakrabban rendelt
termékek egy digitális nyomdában?

 

 

Tanulmány letöltése
Kapcsolat

Digitalprint & Expo Kft.

Cím: 1139 Budapest, Fáy utca 8.

Központi ügyfélszolgálat:

Telefon: +36 20 230 8736

Mobil: +36 30 961 9645

E-mail: digitalprint@digitalprint.hu