Digitális nyomtatás

 Hosszú évszázadok teltek el a Gutenberg-féle nyomtatás óta, és természetesen, azóta rengeteg fejlődésen ment keresztül a nyomtatási technológia. Számos formája alakult ki az évtizedek, évszázadok során, amelyek közül ma is sok népszerű.

 

A hagyományos technikák zászlóvivői

Ebbe a kategóriába sorolható az úgynevezett szitanyomás, amely több évszázados történelmi múltra tekint vissza, ám csak az 1930-as években kezdték el igazán használni, az Egyesült Államokban. Ezt a technológiát manapság főként kis példányszámú, egyedi nyomatokhoz, mint például pólók díszítéséhez alkalmazzák.

A hagyományos technikák közé tartozik a tamponnyomás is, amely valójában egy közvetett mélynyomtatási technológia. Leginkább domború felületek, mint például sörösdobozok nyomására használják.
A leginkább elterjedtebb nyomtatási technika azonban kétség kívül az ofszet, azaz a síknyomású technika. Rendkívül széles körben használható, manapság többféle verziója is van, ezért is lett olyan nagyon népszerű.

 Digitális nyomtatás

A digitális világ térnyerése

A 20. századi, számítástechnikai vívmányoknak köszönhetően rendkívüli gyorsasággal tört előre az új, digitális nyomtatási technika. A változásoknak köszönhetően egyre-másra tűntek fel a digitális stúdiók, a hagyományos technológiával dolgozó nyomdákkal szemben. Bár valójában versenytársai egymásnak, mégis könnyen megférnek a piacon, hiszen nem feltétlenül ugyanazt a közönséget hivatottak kiszolgálni.

Digitális nyomtatás

 

Miért is jobb a digitális nyomtatás a hagyományos technológiáknál?

Mind a hagyományos technológiának, mind a digitális nyomtatásnak megvannak az előnyei és a hátrányai. Az egyszerűség érdekében a digitális nyomtatást nevezhetnénk tulajdonképpen egy jó minőségű lézernyomtatásnak is. Komoly előnye, hogy az ofszet technológiával ellentétben itt nincs szükség különösebb gyártás-előkészítésre, mint például montírozásra, levilágításra, lemezkészítésre, nyomógép beállításra, valamint festékező-beállításra, hanem elegendő egy jól megtervezett kiadvány elkészítése, majd a megfelelő gomb megnyomása. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a procedúrát kezelő munkatárs a számítógépről a nyomtatóra küldi a nyomtatásra szánt terméket és már el is kezdődik a munka.

Tekintettel arra, hogy digitális technológiával nem lehet direkt színeket elérni, hanem csak CMYK-ban (négy alapszín, a cián, a magenta, a yellow (sárga) és key, azaz kulcsszín (fekete) lehet nyomtatni, így nem is lehet olyan színhű nyomatokat előállítani, mint a hagyományos, ofszet eljárással. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz minőséget lehet így csak elérni, hanem pusztán arról van szó, hogyha egy kiadvány szempontjából fontosak a pontos színek, akkor azt inkább hagyományosan, sík vagy közvetett módon érdemes elkészíttetni.

 Digitális nyomtatás

Miért éri meg a digitális nyomtatás?

Anyagi értelemben is van különbség a két megoldás között. Amennyiben kis példányszámú nyomatot, gyorsan, vagy például perszonalizáltan, személyre szabottan kívánunk elkészíttetni, akkor mindenképp a digitális nyomdai előállítás éri meg jobban, amely egyébként hozzávetőlegesen nem is rendelkezik nagy költségvonzattal. Már csak azért sem, mert ilyenkor nem kell olyan plusz díjakkal számolnunk, mint az ofszet esetében. Tehát nincsenek előkészítő költségek – úgy, mint egyszeri lemez-előállítási díj -, valamint a képzett szakemberek munkájával sem kell számolni.

Tehát amennyiben valakinek olyan megoldásra van szüksége, hogy azonnal vagy néhány órán belül szeretne egy anyagot nyomtatva látni, akkor annak mindenképpen a digitális technológia éri meg jobban.

Mindezek függvényében elmondható, hogy a hagyományos technika akkor térül meg, ha nagy példányszámú kiadvány nyomtatásáról van szó (pl. újságok, magazinok esetében), hiszen ebben az esetben a darabárak is kedvezőek. Ezzel szemben azonban, ha például egyetlen darab ívre van szükség, akkor elegendő a digitális verzió is.

 

Mire használható?

Általánosságban, a digitális nyomtatást lehet például kis formátumú nyomtatásként papírra, (névjegykártya, poszter, plakát, szórólap, meghívó, prospektus, stb.) vinyl matricára, visszaszedhető, ragasztós címkére, erős ragasztós papír címkére, építési hálóra, fóliára, PVC- ponyvára, valamint bizonyos tekercses anyagokra is kérni.

 

 

Melyek a leggyakrabban rendelt
termékek egy digitális nyomdában?

 

 

Tanulmány letöltése
Kapcsolat

Digitalprint & Expo Kft.

Cím: 1139 Budapest, Fáy utca 8.

Azonnali elérhetőségeink

Központi ügyfélszolgálat:
Telefon: +36 1 237 0986
Mobil: +36 30 961 9645
E-mail: digitalprint@digitalprint.hu